Ha az emberiség továbbra is ilyen mértékben folytatja a Föld tartalékainak fölélését, akkor el fogja pusztítani az élővilágot, és önmagát is. Sokszor hallottuk már - de igaz.

A 20-21. századra az életmód, a kultúra alapvetően városi életmóddá és kultúrává vált. Persze sokan élnek vidéken, de jelentős részük a városokba jár dolgozni. Szokásaikat, szórakozásaikat a városi életforma határozza meg. Ma a falusi ember is zöldségeshez jár és henteshez, szupermarketben vásárol éppúgy, mint a városi lakosság - ez néhány évtizede még elképzelhetetlen volt. Így tömegek élnek a természethez fizikailag közel, attól mégis távol.

A valódi vidéki élet előnyei

Évezredeken keresztül a földművelés határozta meg az emberiség életét. Lehet ezt idealizálni vagy semmibe venni, de egyik véglet sem jó. Mindazonáltal a valódi vidéki életnek - nevezzük ezt önellátásnak - olyan előnyei vannak, amelyek messze túlszárnyalják a hátrányokat - különösen úgy, hogy a hátrányok nagy része inkább csak a kényelmességünkből kikukkantva tűnik annak. Lassacskán a társadalom minden rétegébe beszivárog az a gondolat, hogy hamarosan nagy baj lesz a Földdel, válság közelít. Mára Magyarországon is több önfenntartó, a természet törvényeivel harmóniában élő közösség épült ki (ökofalvak, Zöldfalu hálózat). Maguk termelik az egészséges bioélelmiszereiket, nem függnek a nagy ellátórendszerektől (víz, gáz, villany). Mindenben a természetes módszereket helyezik előtérbe, legyen az akár a betegségek gyógyítása, akár az építkezés stb. Úgy vélik, hogy túlélésüket ez biztosítja az általuk várt nehéz körülmények idején. Szükségünk van tudásra - de nem elméletekre, hanem gyakorlatban alkalmazható, kipróbált ismeretekre, tapasztalatokra. Hányan tudnánk egy kemencét megépíteni, szappant főzni, tehenet fejni, vályogot vetni? Kinek van átfogó, rendszerezett, kipróbált tudása a gyógynövényekről, ki ismeri az ehető vadnövényeket? Hány embernek van ma valós, a gyakorlatban használható tudása? Ezek nélkül a vidéki élet valójában csak kevésbé kényelmes, de városi élet lesz, s nem jutunk előrébb.

A város csapdává válik

Amikor elérkezik bármilyen válság vagy katasztrófahelyzet, a nagy ellátórendszerek megbénulnak, a város csapdává válik. Gondoljunk csak arra, mi lenne Budapesttel, ha csak egy hétig nem lenne víz, vagy télen csak néhány hétig nem volna fűtés. A társadalmi változások is mind veszélyesebbé teszik a városi létet. Józan paraszti ésszel is beláthatjuk, hogy a vidéki élet nagyobb biztonságot és kevesebb kísértést, megpróbáló helyzetet nyújt.

Mit tegyünk tehát? A szélsőségek ebben a kérdésben is helytelenek: mind a semmittevés, mind pedig az, ha felkészületlenül, pánikszerűen elhagyjuk a lakóhelyeinket. Ebben a kérdésben sem szabad, hogy a félelmeink vezéreljenek bennünket. Jól átgondolt tervekre van szükségünk, kisebb és nagyobb közösségek szintjén is - s természetesen elsősorban várnunk Isten személyes vezetését e kérdésben is. Úgy véljük, hogy a jövő útja a kis, összetartó közösségekben lehet, egy ember vagy egy család számára rendkívül nehéz lenne önfenntartó módon berendezkedni. Mérjük fel a lehetőségeinket, és keressük személyesen Isten akaratát önmagunkra és családunkra nézve.

Amikor az önfenntartásról beszélünk, nem csak arról van szó, hogy hagyjuk ott a panellakást, és legyen egy kertünk. Meg kell változtatnunk az alapvető szemléletmódunkat: a "természet leigázója" hamis dicsfényét cseréljük fel a "éljünk együtt"-re, vagyis találjuk meg a magunk helyét a természet rendszerében úgy, hogy aktívan előmozdítjuk, segítjük - vagy akár újra létrehozzuk - a természet már meglévő rendszereit. A harmónia kialakítása a környezettel maga után vonja a fogyasztás drasztikus csökkentését, az energia megtakarítását, és a természetből való "házi" energianyerés különféle módozatainak alkalmazását.

Egy bioszemléletű gazdaságban természetes módon létrejönnek hasznos ökológiai kapcsolatok a termesztett növényeink, a szántóföldünk és a természetes fauna tagjai között.

A közösség nem "életpótlék"

Az önfenntartáson alapuló gondolkodás azt jelenti, hogy a gazdálkodás valamennyi összetevőjét (növényeket, állatokat, építményeket, domborzatot, táj- és vízrajzi adottságokat) egységes ökológiai rendszerré szerkesztjük össze, amelyben az előre megtervezett módon létrejövő kapcsolati hálón keresztül az egyes elemek teljesítőképessége, használhatósága javul, a ráfordítás csökken (ápolás, takarmány, gyógyszerek, elhelyezésre szolgáló épületek). Ezt permakultúrás gazdálkodásnak nevezik. A rendszernek része az ember is, tehát az önfenntartás egyben emberi élőhelyeket is teremt, az életminőséget javítja. Ennek célja az is, hogy pozitív közösségi kapcsolatokat teremtsen emberek, embercsoportok között. Az önfenntartás határozott etikai követelményrendszert állít fel, amely minden, a jövőért felelősen gondolkodó ember cselekedeteit kell, hogy irányítsa. Az önfenntartás az egyéneket maximálisan tiszteletben tartva egyúttal közösségi gondolkodást, cselekvést kíván, méghozzá magas etikai szinten, különben a közösség életképtelenné válik.

A közösség ilyenformán gondviselővé és támasszá lesz mind a biológiai környezetre, mind a közösség tagjaira nézve. Az életmódunkat úgy kell megváltoztatnunk, hogy az ne ártson se magunknak, se a világnak. Olyan közösségeket kell létrehozni, amelyek valódi emberi igényeket elégítenek ki, biztosítva mindenki számára az értelmes munkát, és a pihenést, a megbecsülést a közösség tagjaként. Ugyanakkor természetesen rendkívül fontos az egyéni képességek, a személyiség kiteljesedése - a közösség nem lehet "életpótlék". Egy összetartó, szabad emberekből álló közösség ideális lehetőség a feleslegnek számító javak egymással való megosztására. Ez lehet egy közösségen belüli cserekapcsolat. De nem csak anyagi dolgokat cserélhetünk egymással, cserealap lehet a tudás, információ, adott területet érintő szakértelem. Például én megcsinálom a tetődet, te megtanítasz szövegszerkesztőt használni. Erre is van már példa, az előbbi elv legfejlettebb megvalósítói a LETS-ek (helyi gazdasági-kereskedelmi rendszerek - magyar megfogalmazásban "szívességbankok").

A gondolkodás visszaszerzése

Az önfenntartás lényegi eleme a gondolkodás megőrzése-visszaszerzése. A városi élet nem teszi lehetővé a szabad gondolkodást. A gondolat hatalom, gondolkodni csak szabadon lehet. A gondolkodás irányítására és ellenőrzésére a legjobb módszer, ha az embert egy mesterséges világba helyezzük, ahol minden futószalagon érkezik, mint egy nagyüzemi keltetőben. Ezzel szemben az önfenntartás megmutatja a valóságot: hogyan élünk, mik az értékek. A gondolatok és az élet itt találkozik azok esetében, akik a létükkel bizonyítják, hogy komolyan gondolják, amiről beszélnek. Az önfenntartás lényege a szabadság. Szabad élet, ami azt jelenti, hogy az egyén a természet részeként és a Teremtővel közösségben kíván élni. Ez nem jelenti azt, hogy hátat fordítunk a társadalom problémáinak - éppen az önfenntartás lehet ezekre az egyik gyógyír.

Szabó Ferenc, Poór Balázs